A leggyakoribb dezinficiálási hibák megelőzése

A kép illusztráció, forrása: ashtproductions/stock.adobe.com.

Mindannyian tévedünk néha. Ez nem túl örvendetes tény, de muszáj beletörődnünk. Van, aki könnyen túlteszi magát rajta, és van, aki nem. Sajnos az infekciókontroll hibák többsége sokkal súlyosabb, mint egy ártatlan elírás vagy egy rossz mozdulat. A dezinficiálási hibák nyomán bekövetkezhet személyi sérülés, lesújthat bírság, de végső soron akár a rendelő hírneve is csorbulhat. Mivel a tévedések többsége olyan univerzális hiba, amelyet a praxisok többsége hajlamos elkövetni, ezek felismerése és beazonosítása segíthet megelőzni, hogy más rendelőkben is előforduljanak.

Sterilizálás

A rendelő dezinficiálási tevékenységeinek középpontja a sterilizáló terület. Mivel központi helyszínről van szó, ez önmagában is kivitelezési és hatékonysági hibalehetőségeket eredményezhet.

„A jó hír az, hogy a Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ [Centers for Disease Control (CDC)] kiváló útmutatással lát el minket az adott műszerek tisztítását és ismételt használatát illetően.” – jegyzi meg Karen Daw infekciókontroll-tanácsadó és előadó, az amerikai Foglalkozás-egészségügyi Szakszolgálat [OSHA] közismert „arca”. „A műszerek tisztítása a fogászati asszisztensek – vagy esetenként a dentálhigiénikusok – felelőssége, hiszen éppen erre képezték ki őket. Ennek ellenére gyakran tapasztalunk mulasztásokat ezen a téren, ami azért különösen aggasztó számomra, mert ez az a terület, ahol egyúttal a legnagyobb károkat okozhatjuk. Ha műszerekkel kapcsolatos dezinficiálási szabálysértésekről hallunk, általában nagyobb rendelők, központi kórházak kerülnek az országos híradások címoldalára. Ezért is foglalkoztat engem elsősorban az a kérdés, vajon mi idézhette elő az adott problémát. Egyik visszatérő észrevételem például az, hogy sokan nem ismerik pontosan a sterilizálás folyamatát alkotó, 4 különálló területet: az átvétel, tisztítás és fertőtlenítés; az előkészítés és csomagolás; a sterilizálás; és végül a tárolás szakaszát. Gyakran szembesülök olyan, kimondottan rossz hatásfokú munkafolyamatokkal, amelyekben az egyes feladatok ide-oda passzolgatása zajlik, mert a személyzet tagjainak nem áll rendelkezésére elegendő hely ahhoz, hogy biztonságos, egyirányú folyamatban gondoskodhassanak a műszerek tisztításáról. Sose felejtem el, hogy életem első munkahelyén a fogorvosi rendelő egyik gardróbjában – egy korábbi sötétkamrában – fertőtlenítettem a műszereket, ahol közel sem volt elég hely ahhoz, hogy kielégítő minőségben végezhessem el a munkámat. A megfelelően szervezett munkafolyamat a legfőbb sikertényező ezen a területen, amellyel eredményessé tehetjük a csapatunkat, illetve minimalizálhatjuk a lehetséges sérülések és dezinficiálási szabálysértések veszélyét.”

Papírmunka, dokumentáció

Az infekciókontroll legsúlyosabb hibái valóban a műtőben, a beteg jelenlétében következnek be. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy néhány dezinficiálási feladatnak fizikailag semmi köze a beteghez, az alkalmazott műszerekhez vagy az adott helyszínhez. Egy praxis működtetéséhez rengeteg, rutinszerű papírmunkára is szükség van, amelyeket könnyű figyelmen kívül hagyni.

„22 éves tanácsadói tevékenységem tapasztalatai azt mondatják velem, hogy mindig a dokumentáció az első számú hibaforrás.” – állítja Olivia Wann jogi szakértő, a Modern Practice Solutions alapítója. „Nem elég azt hangoztatni, hogy eleget tesznek a követelményeknek, hanem azt bizonyítani is kell! Sokan nem végzik el az évente időszerű, biztonságos-eszköz felméréseket, sőt, dokumentáció sincs arról, hogy ez valaha megtörtént volna. Nem tartják meg a vér útján terjedő kórokozók infekciókontrolljával kapcsolatos, előírt képzéseket, de egyéb, a Foglalkozás-egészségügyi Szakszolgálat [OSHA] által előírt témákkal kapcsolatos oktatásnak sem tesznek eleget. A szolgálati beosztások jegyzéke nem felel meg az OSHA előírásainak. A vegyszerekről készített leltár vagy nem is létezik, vagy már régen érvényét vesztette. Az alkalmazottak orvosi nyilvántartásával ugyanez a helyzet.”

Tehát akkor ki a felelős a papírmunkáért, dokumentációért?

„A munkáltató lenne az, de ő általában áthárítja a felelősséget.” – jegyzi meg Wann. „És ez egy újabb sarkalatos pont, ugyanis a munkáltató felelőssége az is, hogy delegálja-e ezeket a teendőket a megfelelő személyeknek, például az infekciókontroll-koordinátoroknak. Ha nincs kijelölt személy, aki célzott munkaköri leírás birtokában végzi a feladatot – amely általában másodlagos tevékenység a fő munkaköre mellett –, vajon felkészült-e erre a feladatra a jelenlegi személyzet? Delegálás esetén mindig figyelembe kell venni, hogy van-e olyan kijelölt személy, akinek nemcsak a készségei adottak hozzá, hanem élvezi is ezt a munkát.”

Személyi védőfelszerelés

Az Országos Közegészségügyi Intézet Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Igazgatósága [National Institute of Occupational Safety and Health (NIOSH)] ellenőrzési hierarchiájának utolsó védelmi vonala a személyi védőeszközök vizsgálata. Ez azt jelenti, hogy miután a praxisok minden más óvintézkedést megtettek a fertőzési kockázatok csökkentése érdekében, a továbbiakban a személyi védőfelszereléseken múlik a személyzet, és a betegek biztonsága. Persze még ilyenkor is becsúszhatnak hibák.

„Szintén tipikus hiba a kesztyű, illetve a megfelelő egyéni védőfelszerelés mellőzése amint távolabb kerülnek a kezelőszéktől.” – állapítja meg Daw. „Ha fröccsenő, vagy permetező jellegű szennyezésre számíthatunk, akkor célszerű védőszemüveget, maszkot, köpenyt és kesztyűt viselnünk. A szemüveg és a maszk használata nyilvánvalóan saját nyálkahártyáink védelmét szolgálja. De ne feledkezzünk meg róla, hogy akkor is fennáll a fröccsenő, vagy permetező szennyezés lehetősége, amikor a mosogatóban tisztítjuk meg az eszközöket, vagy áthelyezzük őket az ultrahangos tisztítókészülékbe. Ennek ellenére több praxis személyzete sem visel megfelelő egyéni védőfelszerelést ilyen helyzetben. Nem óvják a szemüket, orrukat, szájukat úgy, ahogyan azt mondjuk a szék mellett állva, vagy a műtőben tennék, ugyanezekre a veszélyekre számítva.”

„Hasonló a helyzet a munkavédelmi kesztyűkkel is.” – folytatja a szakértő. „Bárki, aki részt vett már valamilyen hivatalos infekciókontroll-képzésen, tudja, hogy kesztyűt kell használnia. A fogászati asszisztensek többsége megtanulta ezt a képzése során, mégsem alkalmazza a gyakorlatban, amikor elhelyezkedik egy magánpraxisban. Van, ahol nem áll rendelkezésre munkavédelmi kesztyű, máshol pedig, ha van is ilyen, látszik rajta, hogy vadonatújan, frissen, most került elő a csomagolásból, mert eddig soha, senki nem vette a fáradtságot, hogy használja. Így ezért is el kell marasztalnunk őket.”

Daw szerint éppen a védőfelszerelés-használat következetlenségeire vezethető vissza az amúgy megelőzhető balesetek többsége.

„Lehet, hogy olyan rendelőben dolgozik valaki, ahol az általános csapatszemlélet feleslegesnek tartja, vagy akár el is utasítja a kesztyűhasználatot.” – mondja Daw. „Ezek gyakori és nyilvánvaló hibák, hiszen mindannyian ismerjük a szabályzatokat és a rendelkezéseket. Ismertették, megtanították nekünk. Minden egyes évben végigüljük a Foglalkozás-egészségügyi Szakszolgálat [OSHA] továbbképzéseit. Az infekciókontroll-oktatás több államban is kötelező követelmény a működési engedély megújításához. Tehát mindenki tisztában van ezekkel az információkkal, sokan mégsem alkalmazzák őket. A valódi kérdés, hogy miért nem teszik, de erre a praxisban uralkodó általános szemlélet lehet a magyarázat vagy az a tény, hogy a praxis tulajdonosa olyan elfoglalt, hogy nem tud egyszerre mindent felügyelni.”

Témafelelős

Bár a felelősséget a fogorvos viseli, egy jó infekciókontroll-koordinátor a terhek jelentős részét átvállalhatja tőle, hiszen megbízottként intézkedhet valamennyi dezinficiálási kérdésben. Ezt az eljárást a Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ [Centers for Disease Control (CDC)] 2003-ban közzétett Fogászati egészségügyi intézmények infekciókontrolljának irányelvei [Guidelines for Infection Control in Dental Healthcare Settings] című kiadványa is engedélyezi.

„Amikor konzultálok egy rendelővel, első és lefontosabb tanácsom az, hogy bízzanak meg valakit az infekciókontroll-program felügyeletével” - mondja Daw. „Persze idővel, amint egy praxis kiépíti saját infekciókontroll-kultúráját, a személyzet minden tagjának osztoznia kell a felelősségvállalásban. Több okból is fontos, hogy mindenki szerepet vállaljon a fertőzések elleni védekezésben, és a rendelő biztonságos körülményeinek fenntartásában. Az első, hogy jobban azonosulhassanak vele. Bár ez csak egy apróságnak tűnhet, mégis nagyobb valószínűséggel érzik magukénak az ügyet. Azáltal, hogy mindenki részt vesz a havi csapatmegbeszélésen, ahol az infekciókontroll, és a munkabiztonság témája is felvetődik, lehetőséget kapnak arra, hogy kifejezzék aggályaikat. Az is kedvező hatású, ha a munkáltató gyakran hangsúlyozza a biztonságos munkavégzés fontosságát. És persze ki ne hagyjuk a felsorolásból a folyamatos továbbképzés jelentőségét. Bár sokan vesznek részt a rendszeres online oktatásokban, tapasztalataim szerint gyorsan a tananyag végére ugranak, hogy kitöltsék a zárótesztet, megválaszolják a kérdéseket, és „kipipálják” ezt a kötelezettséget. De ebből nem sokat tanulnak, és a legkevésbé sem tudják majd alkalmazni a tanultakat. Szerintem ezekkel magyarázható a rendszer valamennyi hiányossága.

Képzés, felkészítés

A problémák megelőzésének egyik biztos módszere a rendszeres és alapos, célzott képzés. Fontos azonban megjegyezni, hogy az ilyen jellegű felkészítés nem csupán egy hasznos kiegészítés, hanem valójában minden praxis kötelezettsége.

„A Foglalkozás-egészségügyi Szakszolgálat [OSHA] előírásai szerint a képzés kötelező.” – figyelmeztet Wann. „A vér útján terjedő kórokozókkal kapcsolatos tudást évente kötelező megújítani. Vannak persze más fontos témakörök is, de az OSHA csak azokat írhatja elő kötelező jelleggel, amelyek a munkavállalók biztonságával kapcsolatosak. Minden klinikai szerepkörben dolgozó munkavállalót ki kell képezni az infekciók ellenőrzésére és megelőzésére. Ez a tudás számos módon elsajátítható, többek között aktív gyakorlati képzés, video-kurzus, online tanfolyam, könyvek olvasása és munkafüzetek kitöltése vagy tanácsadóval folytatott konzultáció révén. Tehát sokféle módszer létezik, csak az a kérdés melyik a leghatékonyabb egy-egy adott praxis személyzete számára. Én azt javaslom – különösen olyan államokban élő fogászati asszisztenseknek, akiknek nem kötelező szakképesítést szereznie a munkavállaláshoz –, hogy előbb sajátítsák el a tudást, hogy megértsék az indokokat. Tisztában kell lenniük a mögöttes tudományos háttérrel, hogy ne csak azért tegyenek valamit, mert azt mondják nekik. Fel kell fogniuk, hogy vérrel terjedő kórokozóval fertőzhetik meg saját magukat, vagy más pácienseket, ha nem követik megfelelően az előírásokat.”

A képzést tudatosan kell véghez vinni, nem egyszerűen csak azért, hogy elmondhassuk: ezt is elvégeztük.

„Meglátásom szerint azokban a praxisokban nagyobb a kockázat és a felelősség, ahol a képzést és a továbbképzést csak egy kipipálandó feladatnak tekintik, és megpróbálnak mielőbb túllenni rajta.” – hangsúlyozza Daw. „Nem igazán ismerik fel a benne rejlő értéket, amellyel a csapatot gazdagítja, segít megelőzni az alkalmazottak és a páciensek sérülését, csökkenti a praxisra nehezedő felelősséget és kockázatot. Gyakran fordulnak hozzám azzal a panasszal, hogy a rendelők személyzete mást szeretne, elegük van az online oktatóvideókból, elegük van abból, hogy ugyanaz a személy ugyanazokat az információkat mondja el minden évben, ezért semmi újat nem tanulnak belőle. Ilyen esetekben megvizsgálom, mikkel foglalkoztak korábban, milyen képzésre lenne még szükségük, és tanácsadóként hogyan tudnék segíteni abban, hogy arra építsek, ami már megvan.”

 „Nincs olyan képzés, amely egységesen jó lenne mindenki számára.” – szögezi le végezetül a szakértő. Ami pedig a képzések tartalmát illeti, az amerikai Foglalkozás-egészségügyi Szakszolgálat [OSHA] konkrét követelményein túl az állami fogorvosi testületek saját, speciális elvárásai is jelentősen meghatározzák, milyen témákat kell érinteni az ilyen jellegű továbbképzéseken.”

Senki sem szeret azzal szembesülni, hogy tévedett, de a hibák elismerése máris remek kezdőlépés lehet ahhoz, hogy korrigáljuk korábbi döntéseinket, és biztonságosabb környezetet teremtsünk pácienseink, illetve a fogorvosi rendelő teljes személyzete számára.